Az elmúlásnak, a halálnak nincs szinonimája! Nem hiszem, hogy ennek a megfogalmazására lehet értelmes vállalkozó! Nem lehet arról az emberről múlt időben írni, akivel még számtalan megvalósításra váró feladataink "vannak"... "lennének"...

A "mord varázsló" ugyan űzőbe vette a telet, de gyáván és gyalázatosan félrelökte azt is, akivel hosszú évekig együtt alkotott... várhatott volna még!

Bagó Bertalan nincs többé...

Pedig hogy várta a tavaszt! Ilyenkor már nem érdekelte a tél, azt mondta olyan lerongyolódott, nincs belőle semmi, ami egy festőt érdekelhetne. Pedig hogy szerette a "Behavazott dűlőket" a szikrázó hó ezer színét!

Várták őt is! A Balaton újraéledő színei, a "Kis sziget", amelynek változásait annyiféleképp feldolgozta. Várta a Tisza öreg fűzfáival, mellékágaival, a parti zsombékos, az ezernyi szállal megkötő szülőfalu, Tiszakécske. Vártak rá az öreg pincék, az ifjonti hévvel újravirágzó öreg barackfák, a "Százéves kapuk", a gesztenyesorok a "Körülszántott" és megújuló tanyák...Várta őt a természet, hogy fennkölt gyönyörűségeivel újra kacéran a művész elé álljon: íme újra itt vagyok. Tessék elővenni a vázlatfüzetet, a vásznat, a palettát!

Várták Bagó Bertalant a barátok, az alkotótársak, akikkel együtt Kécskén, Kálimajorban sok éven át együtt dolgoztak. S vártak rá az új kiállítótermek, az új k közönségek. És vártuk mi is - akik talán barátunknak mondhattuk őt -, hogy munkáját meg-megszakítva jóízűt beszélgethess" , megmártózzunk kedvességében, irányt szabó szigorúságában, emberségében, barátságában.
Hiába várjuk, hogy a beszélgetés végén az állványra tegye legfrissebb alkotásait, hogy néhány szavas kommentárral elmondja a mű történetét, elénk varázsolja titkainak egy-egy apró részletét. Hiába várjuk, hogy elénk tárja a csodát, a titkot, ami mellett esztelen rohanásunkban nap mint nap elmegyünk Ő lehajolt, megvizsgálta, vásznain, akvarelljein megörökítette. Nagy titkokat tudott az emberről, a természet csodáiból!

Rakoncátlan szíve nem engedte meg, hogy az 59. tavaszában gyönyörködhessen új bölcseletekkel felvértezetten, új részletek után kutatva. Irdatlan gyorsasággal ragadta el tőlünk a halál.

Bölcs és szeretetre méltó ember és művész volt! Amíg tanított, hatalmas tudásának a fölényével, eszenciájával partnerként állt a tanítványok elé, megmutatta számukra a látás sokféle útját. A tiszta forrás felé vezette a számára oly kedves ifjúságot. Így láthatták a Csodaszarvast, az Életfát, a virág szirmának gyönyörűségeit, és más világot, a szépet. Magához emelt, türelmes, méltósággal teli emberszeretetével. Tudást adott és módszert, a világ felfedezéséhez. Tanítványai ezrei gondolnak rá szeretettel.

Bölcs volt, mert nem engedte meg a felszínes válaszokat. Továbbkutatta és továbbkérdezte a vele szemben ülőt, legyen az mindennapi aprósága vagy az élet fontos kérdései. Engedte, hogy meggyőzzék, nem csinált ügyet abból, ha új szempontok szerint kellett egy-egy dolgot megvizsgálnia, de ezt másoktól is elvárta.
Kevesen tudták, mert fegyelmezett volt, hogy hatalmas indulatok kavarogtak, fortyogtak benne! Mindenre igyekezett figyelni, ami körötte zajlik s ezt nem nézte tétlenül. De nagyobb összefüggésekre koncentrált: hazánk sorsára, a művészetek állapotára, az erdélyi magyarokra, városai életének alakulására. A Balatont s a neki oly sokszor témát adó természetet féltette. Visszahúzódva a napi politikai csatározásoktól is "jelen volt", számítani lehetett rá. Jó néven vette, ha megkeresték. Nem szerette az üres beszédet, a szószátyárkodást, ezért nem ajánlkozott.

Gulyás Jánosnak az esten elhangzott beszéde

Az a megtisztelő feladatom ma, hogy a városavató ünnepségünk részeként köszöntsem egykori tanáromat, kollégámat, a Magyar Népköztársaság Képzőművészeti Alapjának tagját, Boglárlelle művészeti életének kiemelkedő képviselőjét, Bagó Bertalant. Mi, boglárlelleiek magunkénak vallunk, kedves Berci, akárcsak szülőfölded, Tiszakécske mely szintén 1986. januárjában emelkedett városi rangra.

Bagó Bertalan 1932-ben született Tiszakécskén, Kecskeméten járt középiskolába, majd a Budapesti Tanárképző főiskola rajztanszakán szerzett diplomát. Mestereinek Blaskó Jánost, Xantus Gyulát tartja.

1955-től él Boglárlellén, a Boglári Állt. Iskola tanára. Művészetének meghatározó motívumai kettős kötődésből adódnak.

Gyermekkori élményei alapján lett ő egyrészt az Alföld, a Tisza vízivilága, másrészt a Balaton titokzatos életének, fényjelenségeinek ábrázolója.

A Balatont és a dunántúli dombokat is azzal a stíluskészlettel fogalmazza, meg képeiben, amely az Alföld festészeti látásmód sajátja. Elsősorban színben, foltban, tónusban gondolkodik. A feszes színfelrakást oldott foltkezeléssel váltogatja.

Festészetének kialakulása során egy érzelemdús emberalkat küzdelmét figyelhetjük meg a lényeglátó formátumért.

Korábbi képein a formai egyszerűsítés, az egytónusos színezet, a karakter eszköztelen megragadása érdekében történik, legyen az emberi alak, fa vagy ház.

Ezen a kiállításon művészetének új arculatát érzékelhetjük: az ember és a természet oldottabb, harmonikusabb kapcsolatát tükrözik képei színstrukturájukkal, a színfelrakás megváltozott technikájával. Legutóbbi alkotásaival /melyből most csak egy szeletet mutatunk be/ Bagó Bertalan - nyugodtan mondhatjuk - munkásságának csúcsára érkezett.

(A beszéd Balatonboglár és Balatonlelle összeolvadásának alkalmából rendezett kiállításon hangzott el
Kalász Zoltán méltatásaként.)

 

Az 1992-es Bagó naptár bemutatóján.

(Kék és barna színekkel nyomva, Vásárhelyi Tibor verseivel, Gulyás János gondolataival készült
kedves emlék.)


Fájdalmasan megtisztelő a feladatom; hogy bemutassam és egyben ajánljam Önöknek Bagó Bertalan festőművész tiszteletére - születésének 6o. évfordulója alkalmára képeivel, két színnyomással, Balatonboglár 1992 című, 13 oldalas, névnapos, a Balatonboglári Városvédő Egyesület kiadásában készült falinaptárat.

Fájdalmas azért, hiszen minden zsigerünkben érezzük még; a művészi pályafutását torzón ránk hagyó tehetséges festőművészt, a soha sem tolakodó közéletiségével mindannyiunk tiszteletét bíró embert, a gyermek tehetségét felfedező, féltőn formáló, tanítványait a művészet rejtelmes világába bevezető és velük nemzetközi elismertséget szerző tanárt, a lényeget minden időben tisztán látó és láttató, bölcsességét bőkezűen megosztó, a másik iránt mindig érzékeny barátot.

Megtisztelő azért, mert mindezekről én szólhatok, még ha csak pár gondolat erejéig is.

1992. július 2-án lett volna 60 éves.

 
Magunkban már az idei tavasz előtt a jövő évi ünnepi köszöntőre készültünk, vele új kiállításairól, képeiről, boglári terveiről beszéltünk még betegágyán is.
Most, itt, a Bagó Bertalan életművét tisztelők Róla emlékeznek, de nekünk is szólnak sajátos gondolatuk valóra váltásával. Ezért különös, ezért megható ez a falinaptár. Más, több, mint egy a sok közül. Érződik a szerkesztéséből, a festményeket kísérő gondolatokból, a képek ihlette versek hangulatából, hogy szerzőik, bár más megközelítésből, közel álltak a művészhez, jól ismerték és értették Őt.

Bagó Bertalan művészetére, téma, szín és formavilágára jellemző festmények bemutatásával elénk tárul a művész életútja; az Őseim emlékétől az Öböl a móló mögött-ig. Megjelenik előttünk egyrészt a varázslatos dunántúli táj (Tihanyi domboldal, Badacsony) a nagy Tó titokzatos élete (Behavazott dűlő, Öböl a móló mögött), annak páratlan jelenségei (Befagyott lék rianással),másrészt a gyermekkor élményei, a Tisza vízi világa, a nádasok, a Tisza vidék puritán és áradástól veszélyeztetett falvai (Tiszai Naplemente, Holt Tisza, Dűlőút a tanyához, Körülszántva.).

"Művészete telitalálatszerű bizonyítéka annak, hogy a táj, a növények, virágok, a természet kimeríthetetlen változatossága, az emberi sors ismétlődő helyzetei mennyire megunhatatlanok, ha a művész egyéni átírásával kerülnek a szemünk elé. Nyúljon bármihez, abból jellegzetes Bagó Bertalan kép születik." - Írta róla és művészetéről Szíj Rezső.

Bagó Bertalan hasonló stíluskészlettel fogalmazta meg a Balatont, a dunántúli dombokat, az alföldi tájat, vagy a Tiszát és vidékét. Otthon volt Tiszakécskén és Balatonbogláron is. Oda indíttatása, első élményei, az ősök múltja és az Anyám virágoskertje köti, hozzánk az itt eltöltött és megélt 36 éve.
Számomra a hónapokra adekvát képszerkesztés (Kalász József munkája) esztétikai hatását fokozza és mélyíti a műalkotásokat kísérő – elemző, szinte művészettörténészi alapossággal, gondossággal, mély érzésekkel megfogalmazott Gulyás János-i sorok, valamint a képek szín, téma és hangulathatásából ihletett Vásárhelyi Tibor versek.  Ezek összecsengése pótolja az elénk táruló színek korlátozott megjelenési világát. Különösen igaznak vélem ezt a Behavazott dűlő, a Dűlőút a tanyához, az Anyám virágoskertje és a Badacsony című festményekhez kapcsolódó gondolatok és versek esetében.

Utoljára, de nem utolsó sorban a címoldal megkapó tématársítását említeném meg. Őseim emléke, a festő állványa (művészetének szimbóluma) rajta az Anyám virágoskertje című festmény és az örökké ránk néző festőművész. Bagó Bertalan – Balatonboglár.
Remélhetőleg nem csak 1992-ben leszünk együtt. De ezt lehetne még és kell is továbbgondolni. Rajtunk múlik, balatonbogláriakon, mielőtt ismét Szíj Rezső művészettörténész gondolatait kölcsönözném befejezésül, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak a falinaptár alkotóinak, a kivitelezést szervezőknek és e nemes szándékot patronáló Balatonboglári Mezőgazdasági Kombinátnak, valamint a kiadónak, a Városvédő Egyesületnek.

"S van valami megejtően alázatos vonás Bagó Bertalan művészetében. Ennek titka abban felelősségben található meg, amivel - tiszta  szívvel - festi műveit a művészetre éhes és iránta fogékony értelmes lénynek, az embernek."

Köszönöm a figyelmüket: Kalász Zoltán

  • Bago_est_01
  • Bago_est_02
  • Bago_est_03
  • Bago_est_04
  • Bago_est_05
  • Bago_est_06