Elmesélt száz év

Harangozó Józsefné tanítónő visszaemlékezései
Szeri Gabi lejegyzésében

Kiadja a Balatonboglári Városvédő Egyesület,
Balatonboglár Város Önkormányzata és a Helyiérték Egyesület
támogatásával.

Kötetterv, nyomdai előkészítés: Kalász József
ISBN 978-963-12-7287-1

         Bevezető a könyvben           

 

Megyek, a már sokszor-járt Mátyás király utcában, az óvodát látva eszembe jutnak gyerekeim boldog, oviskori évei…

Odaérek a vele szembeni, fehér kerítés kapujához. Benyitok, megnézem, van-e valami a postaládában. Végig­sétálok a betonlapokkal kirakott úton – baloldalt, a szom­széd kerítése mellé telepített szőlő, jobb oldalon ápolt gyep, tuják, gyönyörű rózsák.

Elérek a házig, fellépek a csúszás ellen borított lépcsőkre – csengetek. Az ajtónyitásra várás félperce minden alkalommal olyan, mintha valamiféle szentély előtt álldogálnék…

Aztán csörren a zár, nyílik az ajtó – Ilonka néni mosolyogva vár, örül jövetelemnek, invitál, bemegyünk, leülünk. Nézem a törékeny asszonyt – zord éjre kékszemű reggel nevet – 96 évébe több emberöltő nyűge-öröme sűrűsödik.

Ő, maga a történelem.

Ilonka nénivel tegeződünk. Majd' 50 év tátong köztünk, de az egymásban felfedezett, közös értékrend nagyon összeerősített minket. Kifejezett kérésének eleget tettem, megismerése pedig megszólítására is ajándék-szalagot köttetett, így Ilonka néninek hívom.

A könyv beszélgetéseink tükre – hosszan mesél, megszégyenítő memóriával sorol neveket, helyeket, eseményeket. Beszámolóiból egy olyan lány, tanító és feleség alakja születik, amire ma (de tán minden korban) nagy szükség van. Közösségteremtés, értékőrzés, figyelem, fegyelem, a fők művelése, a kiskapuk kerülése és áldozat a közért – erre mind követendő példaként szolgál.

Rendszeres találkozásaink alkalmával ma is gyakran kérdezi, mi újság Bogláron, s alkalomadtán, szó szerint is a helyi újságot böngésszük át – még ma is érdekli, mi történik városkánkban. Nem csoda – aktív korában nem keveset tett le a közös, nagy asztalra. Többek közt ezért is kell, hogy szavait, gondolatait ne hagyjuk elveszni.

És itt köszönöm meg egykori diákok, szülők, segítségre szorulók, kultúra-szeretők, s minden Őt tisztelő nevében áldozatos munkáját, gondoskodását, figyelmét!

Isten áldjon érte, Ilonka néni!

Az ember a nagy lelkesedésében lázasan keresi a gondolatokat, amivel drága Ica néni tiszteletére rendezendő ünnepi estre hívja a kedves ismerőseit, volt diákjait, tisztelőit, akik elsőként vehetik kézbe visszaemlékezéseiből készült könyvet. Ekkor a véletlen egy írást terel a figyelem elé. Elolvastuk, s mi sem lehetne méltóbb meghívó, mint idézet Geosits Gyula majd’ negyedszázada írt gondolataiból.

Az amatőr színjátszás gyökerei Balatonbogláron

Hallottam én már egyet-mást a két világháború és a második világháború alatt itt virágzó amatőr kulturális életről, a háromféle zenekarról, iparos dalárdáról, meg különféle színjátszó csoportokról, de valahogy nem akart Összeállni előttem a kép, hogy miként ment ez itt végbe annak idején. Sok jó emlékezőtehetségű öreget faggattam már ki, mégsem akart kikerekedni a kép, míg végre eljutottam a legautentikusabb tanukhoz, Harangozó tanár bácsihoz és nagytehetségű, agilis feleségéhez, lca nénihez.

A balatonboglári színjátszás atyja Karácsony Kornél iskolaigazgató volt. Ő, mint erdélyi menekült került hozzánk 1919-ben, s ettől az időtől kezdve évenként 2-3 színdarabot rendezett. Abban az időben még minden nemzeti ünnepünket az egész lakosság megünnepelte, műsoros esteket rendeztek, vacsorával folytatódott, majd reggelig tartó bálban ropta a táncot a falu apraja nagyja. A felnőttek mellett a gyerekszínjátszás is virágzott. Általában hazafias színműveket, majd népszínműveket játszottak. Az 1920-as években még nagyon fájó érzés volt a Trianoni Békeszerződés ránk kényszerítése. Hazánk irodalma jóformán csak e témával foglalkozott. Válogatni lehetett a hazafias tárgyú darabokban. Karácsony Kornél bácsi fáradhatatlanul kutatta ezeket a darabokat, és színre is vitte őket. Volt néhány alkalmas terem, ahol beépített színpad volt, így mindig volt lehetőség előadások rendezésére. (Az iparos Székház, a MÁVAG Üdülő, a Vasúti Vendéglő. stb.) Karácsony bácsi inkább a téli időszakot használta ki, de akkor mindig készült valamivel. Vele párhuzamosan nagy hozzáértéssel rendezett még Sártory Lajos gyógyszerész úr is. Ő inkább a tavaszi, nyári időszakokban tanított modern darabokat - nagy sikerrel. Általában az értelmiségi fiatalokat gyűjtötte maga köré, s a nézőtéren már ott voltak a nyaralók is. Kitűnően tudott ez a két ember bánni az emberekkel, szinte nem volt holtszezon a színjátszásban. Jó volt akkor fiatalnak lenni Bogláron.

Minden egyesület - Vörös Kereszt, az Iparos Kör, a leventék, a leányegyesület, a tűzoltók, a sportkör, a horgászegyesület, stb. - igyekezett legalább évenként egy-egy színdarabot rendezni, bállal egybekötve.

De mikor valami sínen van, s hiba nélkül megy minden, akkor jön a baj. Így volt ez nálunk is. 1942-ben váratlanul elhunyt Karácsony Kornél bácsi. Mérhetetlen volt a gyász, s igen nagy az űr, amit hagyott maga után. Mindezt tetézte a második világháború kitörése. A fiatalokat elvitték a frontra, a tanítók zöme is harcolt. Szinte megállt a kulturális élet.

1947-ben Varga Béla plébános úr Balatonboglárra hívta Harangozóékat. Aztán hirtelen el kellett menekülnie szeretett plébániájáról, a hazájából. Terveiről nem is volt módja a fiatal pedagógus párral beszélni. Azonban bizonyos vagyok abban, hogy ezek a jelzett "tervek" mire vonatkozhattak, hiszen csak ismerni kell Varga Béla mentalitását és életattitűdjét, s nem nehéz megfejteni, hogy a boglári lakosság erkölcsi és hazafias szellemben való nevelését célozták, azért is nevezte őket ki ide, mivel tudta, hogy Józsi bácsi és Ica néni minőségi vallásossága és erkölcsisége, valamint hazafiassága teljesen összecseng az övével. A Harangozó-házaspárt úgy tűnik, Bogláron nem kell bemutatni senkinek, főleg az idősebbek körében. Én pár szóval mégis megpróbálom jellemezni őket, főleg világnézeti és valláserkölcsi hovatartozás szempontjából, mert az elmúlt negyvenegynehány év kényszerű rejtőzködése miatt sokan nem tudhatják, hogy ebből a szempontból lényegében hova tartoznak ők. Az elmúlt negyven évben én is csak egy véletlen találkozás alkalmából nyertem bepillantást világnézetük és vallásos hovatartozásuk rejtelmeibe. Az 50-es évek elején egyszer a Balikó család, akkor középiskolás lányának, Katalinnak korrepetálásán vehettem részt, s hallhattam, mikor Józsi bácsi a fizikai törvények magyarázatából kiindulva bizonyította a Gondviselés végtelen bölcsességét, mondván, minden elem sűrűsége megnő, amikor szilárd halmazállapotba kerül, ez alól csak a víz kivétel, bizonyára azért, hogy a benne élő lények télen is megmaradhassanak a jég alatt. Azt viszont csak most tudtam meg Józsi bácsiról, hogy Kalocsán az érseki tanítóképzőben végezte iskoláit, nemcsak mert ez volt az ország legnívósabb pedagógus-képzője, hanem, mert ez egyezett leginkább szülei és az ő saját vallásos meggyőződésével is. S ekkor vált előttem nyilvánvalóvá, hogy ez a két zseniális pedagógus miért nem kapott soha semmi nagyobb elismerést, vagy kitüntetést a pártállam idején.

Balatonboglár, 1992. május 13.

Geosits Gyula

 
A gyöngyöt keresni kell, mert rejtőzik a homokban, önzésben, figyelmetlenségben, értetlenségben, bálványok között
– ilyen világban élünk.
Ezer éve is ilyen volt az ember, s, ha lesz még ezer évünk, változást akkor sem hiszek.
De a Nagy Pedagógus jól eltervezte: küzdenünk kell, dolgozni szakadatlan, bevonni a szennyet, sérülést ezernyi vékony gyöngyház-réteggel,
s csodaszép, fénylő gyöngyöket növesztenünk,
hogy beleragyogjon a világ.