Ott állok a dombon, Tibor emlékére ültetett dísz-körtefánál. Bármennyire is szeretnék vele be­szélgetni, szólni hozzá, megszólítani - de Tibor elment. Egy éve már.
Tavasszal hozott virágokat e sudár fácska, beér­tek-e kicsinyke termései? Szolgálta-e javát a ká­polna-megnyitókon odaöntött pohár borocs­ka? Rizling, ahogyan Tibor is választaná.
Sok mondanivalóm lenne, neki talán még több. Elő-elő jönnek verssorai „a barátaim a szívem köré tervezik a rend épületét”, „erdők fáira kite­rítve száradó vászon a tavaszi ég”, vagy amit nekünk írt, még Jégtükör-cserepek címmel, amit fel is olvasott a film­ben – néhány bekezdését vissz­hangosítva: „árva keresztek szegik az ösvényt, ami idevezet”. Úgy, ahogyan az idetaláló utat is.
Az ágakon piciny, barnára érett termések, még zöld – de már barnulni készülő – levelek, új hajtá­sok és új virágok – október van! Hadd higgyem, hogy Tibor üzen ebben a néma­ságban, „…csak csönd szivárog, akár kötésen a vér”.
Az Át a gyöngyöző időn című köny­vecs­kében – Tiborra gondolva – néhány ver­sét, és rend­szerváltáskor írt gondolatait szer­kesz­tettük össze - többünknek emlékül, okulásul. Ezzel is tisz­te­legve verssorai, gondolatai nagy­sága előtt - töretlen barátsággal.

Kalász József