Ott állok a dombon, Tibor emlékére ültetett dísz-körtefánál. Bármennyire is szeretnék vele beszélgetni, szólni hozzá, megszólítani - de Tibor elment. Egy éve már.
Tavasszal hozott virágokat e sudár fácska, beértek-e kicsinyke termései? Szolgálta-e javát a kápolna-megnyitókon odaöntött pohár borocska? Rizling, ahogyan Tibor is választaná.
Sok mondanivalóm lenne, neki talán még több. Elő-elő jönnek verssorai „a barátaim a szívem köré tervezik a rend épületét”, „erdők fáira kiterítve száradó vászon a tavaszi ég”, vagy amit nekünk írt, még Jégtükör-cserepek címmel, amit fel is olvasott a filmben – néhány bekezdését visszhangosítva: „árva keresztek szegik az ösvényt, ami idevezet”. Úgy, ahogyan az idetaláló utat is.
Az ágakon piciny, barnára érett termések, még zöld – de már barnulni készülő – levelek, új hajtások és új virágok – október van! Hadd higgyem, hogy Tibor üzen ebben a némaságban, „…csak csönd szivárog, akár kötésen a vér”.
Az Át a gyöngyöző időn című könyvecskében – Tiborra gondolva – néhány versét, és rendszerváltáskor írt gondolatait szerkesztettük össze - többünknek emlékül, okulásul. Ezzel is tisztelegve verssorai, gondolatai nagysága előtt - töretlen barátsággal.
Kalász József
